A haza építészvilág történései, fejleményei sajnos ritkán jutnak el határainkon túlra. A szakma egyébként is hajlamos befelé koncentrálni, hiszen probléma akad épp elég; kevés olyan építész akad, aki figyelemmel kíséri a nemzetközi történéseket, olyan pedig még kevesebb, aki saját munkáját is promotálná a külföldi szakma sűrű berkeiben.

Ezért szolgált nagy örömünkre annak idején, hogy elsőként számolhattunk be az A4 Építész Stúdió barcelonai sikeréről, mint ahogy az is, hogy hírt adhattunk a 3h építésziroda koppenhágai elismeréséről. A hg.hu angol nyelvű rovatát a jövőben ennek a célnak szeretnénk szentelni: a magyar sikerek és események külföldi megismertetésének.
Ez a folyamat szerencsésen beindult. A hg.hu-n megjelent cikkeink Pataky Zsófia készítette remek fordításai felkerültek az angol rovatba, és az egyik legismertebb építészeti hírportál, az ArchNewsNow is megjelentette őket. Szakmabeliek százaihoz jutott el így, hogy Budapest 2020-ban olimpiát tervez, illetve egy rendkívül sajátos magyar jelenség, a sátortetős kockaház története.

A közeljövő ezen a téren is tartogat kihívásokat: elég például a velencei biennáléra vagy a Szépművészeti Múzeum bővítésére gondolni. Reményeink szerint mindkét ügyről hamarosan angolul is információkat szolgáltat majd a hg.hu.