Kisebbségek Budapesten
Immár hat része jelent meg a Kisebbségek Budapesten összefoglaló cím alatt futó sorozatunknak, amely rendszeresen pozitív visszajelzéseket kap olvasóinktól. Zsámboki Miklós cikkei joggal nevezhetőek hiánypótlónak, hiszen az internetes szférában eddig kevesen foglalkoztak ezzel a témával, sőt egyes esetekben még ezen túl is nehéz irodalmat találni.

A sorozat első három epizódja egy-egy nemzetiséget vett górcső alá: azt kutatta, miként jelent meg a múltban sokkal nagyobb számban jelen lévő szlovák, szerb és lengyel népcsoport Budapest képében, és milyen nyomokat hagyott maga után. Azóta három külön cikk foglalkozott az egyik legérdekesebb csoport, a zsidóság jelenlétével a városban: különválasztottuk Buda, a pesti zsidónegyed néven ismert Belső-Erzsébetváros, valamint a többi pesti városrész történetét.


A sorozat nem ragaszkodik feltétlenül az etnikumok vizsgálatához: mint a közeljövőben kiderül majd, más szempontok alapján besorolható kisebbségi csoportok is érdekelnek minket – és, reméljük, az olvasókat. A cikkek nemcsak a főváros múltjának gazdaságára mutatnak rá, hiszen ezek az értékek ma is jelen vannak, sőt: több csoport ma is aktív formálója a város életének. Ezekre a sokszor nem tudatosított folyamatokra rámutatva talán még egv évtizedek óta itt élő budapesti számára is új, érdekes nézőpontot tudunk kínálni.
