A 2008-ban elindult barcelonai World Architecture Festival a világ egyik legkomolyabb építészeti versenye, ahol szakmabeliek döntenek szakmabeliek munkájáról. A budapesti A4 Stúdió, amely a szentendrei temetőhöz készített tervével a döntőbe jutott, először a világhírű építészkritikus, Charles Jencks, majd a brit építészlegenda, Sir Peter Cook bírálatával nézett szembe.

Sikerrel: a két szakember el volt ragadtatva a tervek finom grafikájától, a munka átgondolt, érzékeny mivoltától. Az A4 Stúdió munkája a Leendő épületek – Pályázati munkák kategóriájában kínai és közel-keleti indulókat verve vitte el a pálmát, globálisan pedig dicséretet kapott: azaz momentán a világ egyik legjobb tervezett épülete.
A sikerekre méltán lehetünk büszkék. Az pedig külön örömünk, hogy a hg.hu az elődöntő napján, november 6-án a magyar médiában elsőként számolhatott be az eredményről; a hazatért építészekkel pedig rögtön interjút is készítettünk, ami az utóbbi napok legolvasottabb cikke lett.