Hármas villámtalálka a BKF-fel
A hg.hu is beszállt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola négynapos rendezvénysorozatába: január 20-24. között az Design Terminálban három rendhagyó villámtalálkán vártuk a fotó és médiadesign, a grafika és a film, valamint textil- és kerámia iránt érdeklődőket a BKF tanáraival. A bizonytalanok, a magabiztosak, a kezdők és a haladók, a hobbiművészek és az elkötelezett szakbarbárok többek között Gőbölyös Luca, Július Gyula és Baráth Hajnal jótanácsait hallgathatták meg a rájuk jutó 15 percben.
A hg.hu Villámtalálkáin eddig stylistokkal vártuk az érdeklődőket. A jól bevált receptet ezután sem adjuk fel, de az Art Kickoff rendezvénysorozat erejéig új témákat próbáltunk ki. A fotográfia és médiadesign témájú villámtalálkára január 21-én, szombaton 18-19 óra között vártuk az érdeklődőket, tervekkel, portfólióval, munkákkal felszerelkezve. A résztvevő művésztanárok: Gőbölyös Luca, Seres Szilvia és Murai András. A következő villámtalálkát hétfőn, január 23-án, a tervezőgrafika és az animáció napján rendeztük, ugyancsak 18-19 óra között, Július Gyula, Kardos Sándor és Szabó Gábor részvételével.




A harmadik villámtalálkára január 24-én, kedden vártunk mindenkit, 18-19 óra között. Ezúttal festő-nyomó, öltözék- és kiegészítő, valamint szövő és kerámia témában, Baráth Hajnal, T. Doromby Mária és Koleszár Ferenc részvételével.
A szombati és hétfői rendezvényeken kiemelkedő sikernek örvendhettünk, többen vidékről utaztak fel, hogy a Villámtalálka keretében kikérjék a BKF szakértő tanárainak véleményét.
